A Szentbernáthegyi kutya Svájcból származik, a fajta kialakulását legenda övezi, azonban írásos dokumentáció csak az XVIII. század elejétől áll rendelkezésre. A bernáthegyi alapvetően a parasztok házörző kutyájaként élt. Nevét a Nagy Szentbernát Hágóban lévő kolostorról kapta, ahol a szerzetesek kísérő- és mentőkutyaként alkalmazták a hóban és ködben eltévedt vándorok megsegítésére.
A fajtát a Barry nevű bernáthegyi tette híressé és legendássá. Barry a legenda szerint 1800 és 1813 között 40 ember életét mentette meg a hó és fagy fogságából.

A korabeli írásos anyagok és képek alapján a bernáthegyi kutya küllemét tekintve meglehetősen eltért a mai fajtastandardtól, könnyebb és kisebb termetű volt. A fajtát eredetileg rövid szőrű változatok alkották, azonban az Újfoundlandi bekeresztezésével kialakították a hosszú szőrű változatot. A hosszú szőrtől jobb védelmet vártak a zord téli körülmények között dolgozó kutya számára, azonban ez az elképzelés hibásnak bizonyult. A hóban gázló hosszú szőrre rátapadt a hó és a jég, megnehezítve a kutya munkáját, így a hosszú szőrű egyedeket a szerzetesek elajándékozták. A Barry legenda kialakulásával indult meg az érdeklődés a Szentbernáthegyi fajta iránt. A Barry legenda és a hosszú szőrű egyedek megjelenésével megindult a Szentbernáthegyi nagyobb mennyiségű tenyésztése. A fajta tenyésztése és formálása mind svájci-német vonalon, mind pedig angol vonalon folyt, kiváltva ezzel az első vitát a fajtastandard megalkotása körül az ezernyolcázas évek végén. Az angolok és svájciak külön-külön megalkották a maguk fajtastandardjukat. A Szentbernáthegyi az ezerkileczázas évek első harmadában került az Amerikai Egyesült Államokba tenyésztési célból, ahol a svájci standardot követték.

A Szentbernáthegyi temperamentuma

A Szentbenáthegyi jóindulatú, békés, nyugodt kutya, aki túláradó szeretetével árasztja el gazdáját és családját. A bernáthegyi igazi családi kutya, megfelelő szocializáció esetén imádja és szükség esetén meg is védi a gyerekeket. Minden idejében a gazdája mellett kíván lenni, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy éppen mindent megúnt és alszik. Nem szereti a magányt és a magányos bezártságot kifejezetten büntetésnek veszi. A kutya alapvető engedelmességre nevelését minél hamarabb el kell kezdeni, mivel rendkívül gyorsan növekedik, így ennek elmulasztása esetén hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy ez a már rendkívül fiatalon is 40-50 kilogrammos nagy "mackó" visz minket sétálni és nem mi Őt. Vigyük tehát kölyökkorától fogva minél többet emberek és jól szocializált kutyák közé. Sétára való kilátás esetén (pl. póráz csörgése), a gazda hazaérkeztekor, reggeli találkozáskor tomboló örömmel tudatja gazdájával elégedettségét. Figyeljünk oda, hogy következetesen neveljük, tudassuk vele, hogy mit szeretünk és mit nem. Türelemmel neveljük, mert a bernáthegyi a masztiffok temperamenumából megtartotta azt, hogy a számára fölöslegesen kiadott parancsokat felülbírálja, és ekkor a kiabálás nem segít. Igaz rá, hogy akit szeret, azt nagyon tudja szeretni, de aki kiváltja ellenszenvét, azt tartósan tudja gyűlölni is. Alapjában véve az idegenekkel közömbös, vagy barátságos, ha a gazda is jelen van. Egy, másfél éves korára alakul ki területvédő ösztöne, így az idegeneket megugatja és csak gazdája jelenlétében engedi be az udvarra. (Megfigyelhető, hogy játék esetén, illetve, ha kutyánk közölni szeretne velünk valamit, jobbára sikongatva ugat, idegen érkeztekor pedig öblös, mély hangját "ereszti ki".) A bernáthegyi jó házőrző, azonban aki kifejezetten területőrzési feladatokra szeretne kutyát, az inkább más fajtát válasszon.